Bő egy hónappal az ötödik, omikron variáns által okozott magyarországi járványhullám kezdete után egyértelmű jeleket lehet azonosítani arra vonatkozóan, hogy a mostani járványszakasz más, mint a korábbiak. A kórházban kezelt betegek száma ugyan meredeken emelkedik, azonban ez az esetszámok arányában lényegesen alacsonyabb, mint korábban, valamint kedvező fejlemény, hogy a nagyon súlyos esetek - lélegeztetésre szoruló betegek - száma és aránya szintén alacsony.
Sokkal kevesebben kerülnek arányaiban kórházba a koronavírus-fertőzés miatt most Dél-Afrikában, mint a járvány előző hullámainak kezdeti szakaszában - derül ki a Reuters csütörtök esti híréből. Ez megerősíti azt a képet, hogy bár az omikron-variáns sokkal fertőzőbb még a deltánál is, de közben kevesebb esetben okoz súlyos lefolyást. Ebben persze az átoltottságnak is lehet szerepe, bár erre a kérdésre nem ad választ az összesítés adathiány miatt.
A koronavírus omikron variánsa minden korábbinál könnyebben fertőz, de nem tűnik súlyosabbnak a betegség, amit okoz – állapították meg a dél-afrikai kormánynak tanácsot adó tudósok.
Hétfő délelőtt átlépte az ötmilliót a koronavírus halálos áldozatainak száma a világon – derül ki a Johns Hopkins Egyetem adataiból. A helyzet romlik, katonákat vezényelnek a magyar kórházakba, Szlovéniában hétfőn újabb szigorítások léptek életbe, Kárpátalján a legalacsonyabb az oltakozási hajlandóság Ukrajnában, Romániában pedig továbbra is hárompercenként meghal egy koronavírusos beteg.
Szél Bernadett tette közzé egy Facebook-bejegyzésben, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság nem tudja, hogy a kórházban ápoltak és az elhunytak hány százaléka kapott oltást, és köztük hányan vannak az egy, illetve a két vakcinával beoltottak.
Egyelőre még a centrumkórházak látják el a koronavírusos-betegeket, de közben már el kellett kezdeniük előkészíteni a többi kórháznak a korábbi covid-osztályokat is a betegek fogadására - erről számolt be a Népszavának több intézményvezető.
Miközben gyorsul a koronavírus-járvány Magyarországon és jelentősen emelkedik a kórházban ápolt betegek száma, éppen most fog kiesni akár 2-3 ezer egészségügyi dolgozó, akik nem oltatták be magukat, így egy kormányrendelet szerint kötelező elbocsátás vár rájuk – hívta fel az ellátást veszélyeztető helyzetre a figyelmet az RTL Híradó szombat este.
Romániában vasárnapra tízezer fölé emelkedett a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma - derült ki a stratégiai kommunikációs törzs által közölt legfrissebb adatokból.
A világon 225,2 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4,64 millió fő a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint. A régiónkban is egyre súlyosabb a járványhelyzet, a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szigorítások jöhetnek a szomszédos országokban. A legfrissebb statisztikák alapján Magyarországon is gyorsul a járvány. Közben a nemzetközi járványügyi szakértők arra figyelmeztetnek, hiába reménykedünk abban, hogy a járvány 3-6 hónap alatt elmúlik, hiszen rengeteg még világszerte és hazánkban is az oltatlan, és a vírus újabb- és újabb mutációkra képes. Friss híreink a járványról.
Az elmúlt három napban 873 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak Magyarországon, ami a múlt hétfőn közzétett 648 fertőzötthöz képest 34%-os ugrást jelent - derül ki a hivatalos portálon közzétett adatokból. Sajnos a halálozásoknál is egyharmados emelkedés látszik, mert most az utóbbi 3 napban 12 beteg hunyt el, múlt hétfő reggel 9 elhunytról közöltek adatot. Most 266 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 34-en vannak lélegeztetőgépen.
Az elmúlt 24 órában 345 új koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon, ami 32%-os növekedés a múlt csütörtök reggel közzétett adathoz képest – derül ki a koronavírus.gov.hu adatközléséből. Sajnos elhunyt újabb 3 beteg a fertőzés következtében. A kórházban ápoltak száma 215 főre emelkedett, ami csaknem 3 hónapos csúcs, a lélegeztetőgépre szorulók száma 26 főn stagnált.
A múlt keddi 110 új fertőzött után ma reggel 130 új fertőzöttről közölt adatot a hivatalos koronavírus-portál, azaz heti szinten közel 20%-os az esetszám emelkedése. Közben sajnos az elmúlt 24 órában 4 újabb ember hunyt el a betegségben, ami szintén gyorsulást jelent. Ugyanez mondható el a kórházban ápolt koronavírusos betegek (most 210 fő) és a lélegeztetőgépen lévők (most 24 fő) számáról is.
Izraelben hétfőn több mint 150 ezer teszt elvégzésével 9831 új fertőzöttet azonosítottak, utoljára januárban mértek ennyire magas számot, és a harmadik hullámban az akkori rekord 10 118 új vírushordozó kiszűrése volt. Ez azt jelenti, hogy továbbra is tombol a járvány az országban, nem beszélhetünk még lassulásról viszonylag magas átoltottság és az óvintézkedések mellett sem, de legalább a járvány reprodukciós rátája kezd a fontos 1-es szinthez süllyedni.
Az elmúlt egy napban 82 új koronavírus-fertőzöttet találtak idehaza és a betegségben elhunyt 2 ember - közölte kedd reggel a hivatalos koronavírus-portál. Egy hete, múlt kedden még csak 45 új igazolt fertőzöttet közöltek, tehát csaknem duplázódás van az esetszámban. Jó hír, hogy bár tegnap csak 4632-en kapták meg az első oltásukat, de velük átlépte az elsőre beoltottak száma az 5,7 millió fős határt.
Az elmúlt egy napban 35 új koronavírus-fertőzöttet találtak a magyar hatóságok és a betegségben nem hunyt el senki - derült ki a hivatalos koronavírus-portál kedd reggeli adatközléséből.
Idén február óta a legmagasabbra, 110 ezer főre gyorsult az új koronavírus-fertőzöttek hétnapos mozgóátlaga az Egyesült Államokban, így az egészségügyi ellátórendszer ismét nagy terhelés alá került, a texasi Austinban például már csak 6 lélegeztetőkészülék maradt.
Az iváncsai dolgozók úgy tudják, hétfőn folytatódnak az elbocsátások.
Ő lesz Oroszország új védelmi minisztere.
76 résztvevő ellen indult eljárás.
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.